Egészségügyi kódex

Kedves Vendégeink!

Óvintézkedéseinket az alábbiakban olvasható Egészségügyi Kódex tartalmazza.

Belföldi vendégekre vonatkozó szabályozás: a bejelentkezés feltétele a védettségi igazolvány bemutatása, melyet kollégáinknak kell felmutatni. Amennyiben a bejelentkező nem adja azt át ellenőrzésre, akkor az érvényes jogszabályok értelmében bejelentkezését meg kell tagadnunk. Kizárólag az eredeti védettségi igazolványt tudjuk elfogadni, annak fénymásolata, vagy más bemutatási módja (pl. fotón) nem érvényes.

Az aktuális magyar kormányzati szabályozás értelmében azon külföldi állampolgárok léphetnek be Magyarország területére:

  • akik állandó, vagy 90 napon túli magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkeznek (az előbbiek esetében a családtagok is beléphetnek),
  • akik itt dolgozó sportolók vagy sportszakemberek,
  • akik magyarországi kulturális intézmények foglalkoztatottjai,
  • akik teherforgalmat bonyolító szállítmányozók,
  • akik hivatalos látogatáson lévő személyek,
  • illetve mindazok, akik igazolni tudják, hogy az elmúlt fél évben átestek a COVID-19 betegségen.

484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet

„2/B. § (1) A 2/A. §-ban foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában koronavírus ellen védett személy, aki

  1. olyan állam által kiállított védettségi igazolással rendelkezik, amely állam által kiállított védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében (MSZÉSZ komment: 7/2021. KKM rendelet) megállapította, és
  2. koronavírus elleni védettségét az a) pont szerinti állam által a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja.

„10.§ (5) A szálláshelyen a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy tartózkodása megengedett.”

A külföldi igazolásminták az alábbi oldalon érhetők el:
https://kormany.hu/dokumentumtar/magyarorszag-altal-elfogadott-vedettsegi-igazolasok-mintai

A meghatározott országok listája folyamatosan frissül a 7/2021. KKM rendeletben.
Az egyeztetések alapján a következő tizenkettő országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről – a Magyarországon felhasználásra kerülő valamennyi vakcinával történt oltás esetében –, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről:

  1. Bahrein,
  2. Csehország,
  3. Észak-Macedónia,
  4. Horvátország,
  5. Montenegró,
  6. Szerbia,
  7. Szlovénia,
  8. Törökország,
  9. Georgia
  10. Moldova
  11. Mongólia
  12. Románia

Korlátlan a belépés külföldről az alábbiak szerint:

10 / B. § (1) Ha a Magyarországra való belépés üzleti vagy gazdasági tevékenység, amelynek tényét egy nem magyar állampolgár hitelt érdemlően bizonyít Magyarország területére történő belépéskor. Ebben az esetben Magyarország területére korlátozás nélkül bejöhet.

Az utazás üzleti jellegét hitelt érdemlően bizonyítani szükséges ezen IGAZOLÁS kitöltésével.

A kulturális eseményekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a sporteseményekre:
A Magyarországon megrendezett nemzetközi sportesemények és kulturális események nézői csak akkor léphetnek be az országba, ha negatív PCR-teszt eredményük mellett jegyük is van az eseményre és egészségügyi vizsgálatnak vetik alá magukat. Ezenkívül a belépéstől számított 72 órán belül kötelesek elhagyni az országot. Az egy Schengeni tagállamban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában készült PCR-tesztet elfogadják, amelynek eredményeit magyar vagy angol nyelvű dokumentum igazol. / 422/2020, amely szeptember 5-én lépett hatályba. (IX. 4.) határozat /

Bármi egyéb információt a https://koronavirus.gov.hu/ oldalon vagy országa magyar külképviseletén talál.

Üdvözöljük Vendégeinket a Piccolo Panzióban!

Munkatársaim nevében, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy pihenésük örömteli és zökkenőmentes legyen.

Ezért kérjük Önöket, hogy az alábbiakban foglaltakat szíveskedjenek tudomásul venni, illetve betartani.

Áraink:

Szobaár reggelivel kétágyas szobában: 23.900 Ft/éj.
Szobaár reggelivel egyágyas szobában: 19.900 Ft/éj.
Az idegenforgalmi adó 350 Ft/Fő/éj.

A számla kiegyenlítése távozáskor a szobaszámlával, a minibár fogyasztással és az éttermi fogyasztással együtt történik.

Panziónk házirendje

1.) Be- és kijelentkezés információk

A szobákat érkezési napon 14:00 órától biztosítjuk és 19.00-ig kérjük a szobát elfoglalni. A távozási napon a szobát 10:00 óráig kérjük elhagyni. A panzió elhagyása esetén a mágneskártyát kérjük az étteremben leadni.

2.) Szobakulcs

A vendégek bejelentkezéskor szobakulcsként mágneskártyát kapnak. A mágneskártya a szobákhoz vezető bejárati ajtót nyitja/zárja, az első, Petőfi utca felőli és a hátsó Kisfaludy utca felőli kaput. A bejárati ajtót szíveskedjenek mindig, az első, illetve hátsó kaput pedig éjszaka zárni!

A mágneskártya átvételéhez a bejelentőlap pontos kitöltése szükséges. A mágneskártya átvételével egyidejűleg a Vendég elfogadja a panzió házirendjét. A szobakártya elvesztése és megrongálódása 5.000 Ft költséget von maga után, ami a vendéget terheli.

Az áramellátás a szobában a szobakártya fali tartóba való illesztésével működik. A szobakártya kilincshez való hozzáérintéssel (kék fény jelenik meg) nyitható a szobaajtó. A szobaajtó bezárásához is a kilincshez kell érinteni a szobakártyát.

3.) Mini bár

Az alábbi lista a mini bárba bekészített italok jegyzékét és árait tartalmazza.

Kérjük, szíveskedjen a tartózkodása alatt elfogyasztott mennyiséget távozáskor a recepción rendezni.

A mini bár hűtője nem alkalmas saját italok és ételek hűtésére és tárolására, kérjük, szíveskedjen ezt mellőzni.

TermékekMennyiség (db)Egységár (db)
Ásványvíz 0,33l 4  490 Ft
Rostos üdítő 0,25l  2 690 Ft
Szénsavas üdítő 0,25l   2 590 Ft
Üveges sör 0,33l  2 890 Ft
Palackos bor 0,75l  3 3490 Ft


4.) Tisztálkodási eszközök és szerek 

Fogmosó pohár: fürdőszobában
Folyékony szappan: fürdőszobában
Tusfürdő és sampon: fürdőszobában
Borotválkozó szett: recepción igényelhető
Fogkefe és fogkrém: recepción igényelhető
Körömápoló szett: recepción igényelhető
Kozmetikai szett: recepción igényelhető
Cipőtisztító kendő: recepción igényelhető
Varró készlet: recepción igényelhető

 

5.) Étkezés

Reggeli: étteremben:Étterem nyitvatartása:

6.30-tól 9.30-ig H-P

7.30-tól 9.30-ig Sz-V

H-CS: 10.00-22.00, konyha nyitva: 21.00-ig

P-SZ: 10.00-22.00, konyha nyitva: 21.00-ig

V: 10.00-16.00

 

6.) Egyéb fogyasztás

Az étteremben fogyasztott ételek és italok szobaszámlára terhelhetőek. Nem a panzióban vásárolt ételt, italt csak és kizárólag a panzió szobában fogyaszthatja a vendég, a berendezés megóvása mellett. A berendezésben okozott minden kárt, a vendégnek kell megtérítenie.

7.) Látogatók

A szállodai szobákban csak a regisztrált vendégek tartózkodhatnak, kérjük látogatóikat az étteremben szíveskedjenek fogadni.

8.) Személyi higiénia

A tisztaság és a higiénia számunkra kiemelten fontos. Kérjük Önöket, hogy Önök is ügyeljenek a személyi higiéniára. Fenntartjuk a jogot, hogy az általunk felállított higiéniai sztenderdek be nem tartása távozásra való felszólítást vonhat maga után.

9.) Higiéniai elővigyázatosság

Megkérjük a kedves vendégeinket, hogy a bőröndjüket higiéniai okokból ne tegyék fel az ágyra. A már kipakolt, üres bőröndöket a szekrényben alul vagy felül a bőrönd tárolására kialakított helyen tárolják. A kinti cipőket a szobában elhelyezett cipőtartóra kérjük elhelyezni.

10.) Biztonság

Értékeik megőrzésére a panzió szobáiban széf áll térítésmentesen rendelkezésre. A panzió a széfben elhelyezett tárgyakért nem vállal felelősséget. A széf használati útmutatója a széf mellett található.

11.) HotSpot: internet csatlakozási pont

A Piccolo Panzió és Vendéglő egész területén (szobák, étterem, kerthelyiség, borbár) ingyenes internet csatlakozási lehetőséget biztosítunk vendégeink számára.

Használata:

1. A vezeték nélküli kapcsolatokat automatikus módban kell hagyni.
2. Amennyiben számítógépe megtalálta az elérhető „Piccolo” nevű pontot csatlakozzon hozzá.
3. A jelszót/kulcsot a felszolgáló személyzettől kell kérni.

12.) Egyéni elektromos készülékek

A panzió szobában gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot tárolni, elektromos készüléket (kávéfőzőt, vízmelegítőt, vasalót...stb) üzemeltetni tilos.

13.) Tűzvédelem

A panzió tűzvédelmi szabályzatát minden Vendég köteles betartani. A szabályzat elolvasható a szobában található szobamappában.

14.) Dohányzás

A panzió egész területén tilos a dohányzás! Dohányzó vendégeink a vendéglő bejáratánál, kerthelyiségünkben található kijelölt dohányzó helyen dohányozhatnak. A nem kijelölt területen történő dohányzás után 10.000 Ft/alkalom takarítási díjat számolunk fel.

15.) A vendégek nyugalma

Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják. Különös tekintettel figyeljenek egymás nyugalmára 22:00 óra után.
Megtagadhatjuk a vendéglátást, ide érte a szállás szolgáltatást is, és azonnali távozásra szólítjuk fel, amennyiben másokban riadalmat keltően, másokat megbotránkoztatóan viselkedik, köznyugalmat többszöri felszólítás ellenére is megzavarja, magatartásával mind magára mind másokra veszélyes, és viselkedésével veszélyérzetet és félelmet kelt. Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy ez esetekban azonnali rendőri intézkedést kérünk.

16.) A panzió értékei

Berendezési tárgyakat és textíliákat (pl. plédet, törölközőt, stb.) a panzióból kivinni tilos! Rongálódás esetén 9.000 Ft/db egyszeri költséget számítunk fel.

17.) Távozás a szobából

Kérjük Vendégeinket – a szobából való távozásuk előtt – győződjenek meg arról, hogy a vízcsapok ne maradjanak nyitva, a mágneskártyát pedig szíveskedjenek a fali tartóból kihúzni, áramtalanítva ezzel a szobát.

18.) Hibajelentés

Kérjük Vendégeinket, hogy a szobában tapasztalt mindennemű meghibásodást az étteremben a felszolgáló kollégáknak vagy dolgozóknak haladéktalanul szíveskedjenek jelezni.

19.) Károkozás

Gondatlanságból vagy szándékosan okozott kárt a panzió az okozóval megtérítteti.

20.) Kisállat

A szobába élőállatot engedély nélkül bevinni szigorúan tilos!

21.) Rendőri intézkedés

Tájékoztatjuk kedves Vendégeinket, hogy bűncselekmény gyanúja esetén, minden esetben rendőri intézkedésre kerül sor.

22.) Kamerával megfigyelt területek

A panzió teljes területe kamerával megfigyelt terület.

23.) Parkolás

A panzióhoz tartozó parkoló a Kisfaludy utca felől közelíthető meg. Kamerával megfigyelt, de nem őrzött a parkoló, használata térítésmentes.

24.) Telefonkészülék

A szobában elhelyezett telefonkészülék a vendégeink kényelmét szolgálja, csak az épületen belüli hívásra használható.

A telefonálás módja: A kagyló felemelése után várja meg a belső tárcsahangot és tárcsázza a mellékszámot.

Mellékszámok:
Iroda: 11
Recepció/konyha: 25
1-es szoba: 21
2-es szoba: 22
3-as szoba: 23
4-es szoba: 24
5-ös szoba: 15
6-os szoba: 16
7-es szoba: 17

25.) Légkondicionáló


A szobai légkondicionáló vezérlője a falon található, először az áramtalanító kapcsolóban kell a szobakártyát elhelyezni. Az ON/OFF gombbal lehet bekapcsolni a berendezést, majd a MODE gombbal tudja kiválasztani kért funkciót: (COOLING):Hűtés, (DRY):Szárítás, (FAN):Ventilátor, (HEATING):Fűtés, (AUTO):Automata mód. A “∧” és “∨”gombokkal a hőmérsékletet lehet beállítani. A FAN gombbal a ventilátor sebességét tudják szabályozni. A SWING gombbal a légáram útját módosíthatják.
Az áramtalanító kapcsoló lekapcsolja a légkondicionáló berendezést is.

Panzió Tűzvédelmi Szabályzata

Kedves Vendégeink!

Önök és szállodánk tűzvédelme érdekében az alábbi előírások betartására hívjuk fel figyelmüket:

  • A gépjárművel érkező Vendégeink csak a kijelölt parkolóban helyezhetik el járműveiket.
  • A panzióépület szobáiban, az ahhoz kapcsolódó közös használatú helységekben tilos minden olyan tevékenység, mely tüzet vagy robbanást okozhat.
  • A panzióépületében, szobákban pirotechnikai anyagot, tűzveszélyes folyadékot, gázpalackot, illetve azzal üzemelő berendezéseket, eszközöket bevinni és használni tilos.
  • Tilos a dohányzás a folyosón, lépcsőházban, padlásfeljárókban, szobákban!
  • Tilos égő dohányterméket, gyufát olyan helyre tenni, illetve eldobni, ahol tüzet, vagy robbanást okozhat, valamint még füstölgő dohányterméket tartalmazó hamutartót a szemétgyűjtőbe önteni.
  • Kávéfőzőt, rezsót, vasalót, hősugárzót és egyéb hőtermelő berendezést a szobákban, a hozzátartozó helységekben tilos használni.
  • Az elektromos berendezéseket (televízió, rádió) ha használatukra nincs szükség, ki kell kapcsolni, egyéb eszközöket pl. hajsütővas, villanyborotva a dugaszolóaljzatból ki kell húzni.
  • Tilos a lámpatestekre éghető anyagú díszítő elemet elhelyezni a szobákban és a kapcsolódó helyiségekben.
  • Fűtési időszakban a fűtőtestekre éghető anyagot, spray-ket, körömlakkot, stb. elhelyezni tilos.

Tűzjelzés

Aki tűzesetet, káresetet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles jelezni a szobai telefonról a Recepciónak a 25-ös hívószámon, vagy személyesen. A már eloltott tűzesetet is jelezni kell késedelem nélkül.

A panzió vendégeinek riasztását a vendéglő alkalmazottai élőszóval végzik.

Az épület elhagyása tűz esetén:

  1. A panzió elhagyása a legrövidebb útvonalon, elsősorban az egyes szintekről a folyosókon át a lépcsőházon át történik az udvarra vagy az épület elé.
  2. A menekülési útvonalakat a szobák belső ajtó oldalain megtalálják Kedves Vendégeink piktogram formában.

Közös biztonságunk érdekében tanúsított magatartásukat és segítőkészségüket köszönjük!

Fontosabb telefonszámok:

Általános segélyhívó: 112
Mentők: 104
Tűzoltók: 105
Rendőrség: 107
Éjszakai orvosi ügyelet: +36 92/321-000 (Zeg, Botfy Lajos u. 1)
Éjszakai számunk sürgős esetben: +36 30/208-6208


Felügyeleti Szervek, Panaszfórumok:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Zala Megyei Adó- és Vámigazgatósága
8900 Zalaegerszeg, Balatoni út 2.
Tel.: +36 92/505-600
www.nav.gov.hu

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Jegyzője
8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 17-19.
Tel.: +36 92/502-100
www.zalaegerszeg.hu

Zala Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály
8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 18.
Tel.: +36 92/549-280
www.kormanyhivatal.hu

Zalaegerszegi Járási Hivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Tel.: +36 92/510-530
www.kormanyhivatal.hu

Zala Megyei Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály
8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Tel.: +36 92/549-190
www.kormanyhivatal.hu

Zala Megyei Békéltető Testület
8900 Zalaegerszeg, Petőfi Sándor utca 24.
Tel.: +36 92/550-513
www.bekelteteszala.hu

Szóbeli panaszok intézése a helyszínen.

Írásbeli panaszok fogadása:
1. Üzemeltető:
Takács Pál egyéni vállalkozó
8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 16.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

2. Vásárlók könyve

Kínálatunk

Hetimenu 20241231 20250104

Felfedezés

Zalaegerszeg

Üdvözöljük Zalaegerszegen, Göcsej kapujában, Zala megye székhelyén. A dombok között megbúvó, 750 éves település gazdag kulturális, természeti értékeivel és aktív pihenéssel várja az idelátógatókat. A Termálfürdő és Gébárti Tóstrand, Aquapark is maradandó élményt nyújt Vendégeinek. Kiemelnénk az Alsóerdei Sport és Élményparkot, ami minden korosztály számára kikapcsolódást és élményt nyújt, illetve cégeknek is lehetőséget teremt. A belvárosban, tőlünk 500 méterre található a Zalaegerszegi Sport és Tanuszoda, amely sportmedencével, tanmedencével, wellness részleggel, szaunavilággal és stranddal várja látogatóit.

288150344 173448705069644 4285193233880553638 n
284928053 10226701741150424 1964448853999760777 n

Göcsej

Zala megye országunk nyugati határán, a Zalai-dombságban fekszik, Horvátországtól, Szlovéniától és Ausztriától nem messze. Az utóbbi másfél évtizedben a megye és lakói egyre-másra használják ki egyrészt a földrajzi helyzetükből fakadó előnyöket, másrészt pedig a turizmusban rejlő lehetőségeket: a Balatonra épülő üdülőturizmus, a gyógyfürdőkre épülő dinamikusan fejlődő gyógy- és termálturizmus mellett jelen van a horgász- és vadászturizmus is.

Vendéglátás

Étterem

Éttermünk elegáns polgári stílusú, családias hangulatú, 50 fő befogadására alkalmas.
Harmonikus tervezés teszi éttermünket egyedivé, ahol vendégeink légkondicionált környezetben, minőségi légkörben választhatnak az élapunkon szereplő klasszikus magyaros, göcseji ízeket sugárzó házi specialitások mellett ízletes hal- és helyi vadételekből.
Vendégkörünkbe a visszatérő törzsvendégek mellett családok, üzletemberek és átutazó turisták tartoznak. Alkalmi, családi rendezvények, találkozók, fogadások lebonyolítását és megszervezését vállaljuk.

Vinoteca

Épületünk pince részében valósult meg borozónk. Belépve a polcokon sorakozó boros palackok fogadják Vendégeinket, mint egy vinotékában, majd a két légkondicionált teremben összesen 35 fő tud helyet foglalni. A magyar és a külföldi borkülönlegességek mellé tapasokat is kínálunk. Borbárunk különteremként is kiválóan alkalmas rendezvények lebonyolítására.

Kerthelyiség

Kerthelyiségünk kellemes, egyedülálló környezetet biztosít Vendégeink részére májustól októberig. 80 ülőhely, valamint az állóhelyeink a pultnál, teljesen fedettek de nem vesztették el a természetes, nyílt tér érzését. Tovább növeli ezt a kert közepén csordogáló szökőkút, virágzó növényekkel és hangulatos fényekkel, a belváros szívében, mégis távol annak zajától. Itt is, mint éttermünkben, különböző rendezvények lebonyolítását vállaljuk.

Catering

Vállaljuk családi, céges rendezvények teljes körű lebonyolítását külső helyszínen. Az elmúlt évtizedben számos külső rendezvényt bonyolítottunk le 5 főtől akár 1500 főig.

Galéria

A Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Honlapunk látogatásával Ön belegyezik cookie-k használatába.